Galéria
10 éve nyitottunk meg Miskolc belvárosában a Leves néven, már akkor is szívesen fogadtuk a kutyusokat.
Ez most, az új helyen, már Leves és Borsod Burgerként sincs másképp. Nálunk ez alap volt mindig is, illetve az is, hogy a vizes tálka mindig tele legyen friss vízzel. Erre dolgozóink gondosan odafigyelnek, hiszen sok négylábú fordul meg nálunk nap mint nap. Aminek mi persze nagyon örülünk és szívesen várjuk Őket továbbra is. :)
Kutyamenü – az ország 97. legjobb éttermének étlapján Sulyom Tájétterem, a Tisza-tó ÉtelStílus teremtő étterme
A Balaton-felvidék dinamikusan fejlődő gasztró kultúrájának szerves része a Fészek.
Az egykori kocsma helyén kialakított új vendéglő azokat célozza meg, akik profin elkészített, házias ételeket szeretnének enni a nagyi piros lábosából.
Kiemelt támogatók:
Partnereink:
A pályázat kiírója és szervezője: